Június 6-a van, és a Szőlőlugas Vendégházzal kapcsolatos közérdekű adatigénylésemre továbbra sem kaptam választ. Ez önmagában is probléma lenne, de ebben az ügyben nem pusztán……
Nézegetjük itt a leköszönő-bukott miniszterek szánalmas vergődését, és azt kell mondjuk, jóleső érzés. Bizony, nincs bennünk együttérzés egy csepp sem. Megérdemlik, amit kapnak, és remélhetőleg……
A múlt vasárnapi országgyűlési választás nem egyszerű politikai esemény volt, hanem korszakhatár. A Tisza Párt gyakorlatilag kétharmados felhatalmazást kapott, és ezzel együtt megnyílt a lehetőség……
Harmadik napja fideszmentes az ország, ami persze nem teljesen igaz, de remekül hangzik. A Tisza győzelmének euforikus hangulatát tovább tudják fokozni a távozásra kényszerített hatalom……
Meglepődve hallottam néhány hete, hogy az önkormányzati testületi ülésen az is téma volt, hogy én közszereplőnek minősülök-e. Először nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, de azóta……
Bár még nem járt a kezemben a Nyársapáti Hírmondó ehavi száma, a „Nyársapáti lakosok” Facebook-csoportban belefutottam azokba a meglehetősen magasröptű írásokba, melyeket valaki a polgármester……
Itt a hétvége, az időjárás is tűrhető, az ember örömmel szöszmötöl a ház körül és a kertben. Nekünk is akad bőven teendőnk, de a falu……
Az elmúlt napokban több fórumon is téma lett az általam végrehajtott politikai protestakció, ezért az alábbiakban tényszerűen rögzítem a történteket. Idővonal A cselekmény jellege Fontos……
Most szép igazán magyarnak lenni – legalábbis a hivatalos bejelentés szerint, hiszen 7 napja elindult a kampányidőszak, mely a választás napjáig tart. (Az ember eltűnődik,……